Amikor a felhőtechnológiáról, vagy az informatikai felhőről (cloud computing) beszélünk, már régóta nem egyszerűen csak az információk tárolásának egy alternatív módjára gondolunk. A felhő révén egy teljesen új üzleti modell jött létre, amely az ügyfélszerzésen, az ügyfelek kiszolgálásán, a pénzügyeken át számos területet átalakít.

Íme összefoglaló arról, hogy milyen előnyökkel rendelkezik a „szoftver mint közmű” üzleti modell.

#1: Költséghatékonyság

A hagyományos üzleti modellben egy drágább szoftver (pl. egy ERP, vagy egy CRM rendszer) megvásárlása még egy közepes vállalkozás számára is jelentős, kezdeti anyagi megterhelést jelent. Ezután pedig gyakran előfordul, hogy a frissítésekért, vagy az új verzióért további jelentős összeget kell kifizetni. Aztán a folyamat végén – amikor egyébként már az üzletmenet szerves részévé vált a szoftver -, az IT támogatás megszűnésével elkerülhetetlen a szoftverek cseréje. Ez ismét hatalmas kiadásokkal és jelentős munkával járhat.

A felhő alapú szoftverek használatakor nincs egyszeri, megterhelő kiadás. A felhasználó ugyanúgy havi előfizetési díjat fizet, mint az internet, vagy a kábeltévé után. Ezért az összegért megkapja az esedékes frissítéseket és új verziókat is.

#2: Hatékonyabb ügyfélmegtartás

Mivel a szoftver költségek nem egyszerre jelentkeznek, hanem egy mérsékelt, kiszámítható havidíjat kell fizetni, nem éri „fizetési sokk” az ügyfeleket. Ennek köszönhetően a „szoftver, mint közmű” modellben az ügyfelek megtartása könnyebb, lemorzsolódásuk lényegesen kisebb, mint más üzleti modellek esetében.

#3: Csökkenő pénzügyi kockázat

Ha valakinél kikapcsolják a vizet, vagy a villanyt, hirtelen az “eszébe jut”, hogy elfelejtette befizetni az aktuális számlát. Pontosan így működik ez a felhős szolgáltatások esetében is. Ebből adódik, hogy az ügyfelek sokkal komolyabban veszik a fizetési fegyelmet, a szolgáltatóknak pedig az 1. pontban ismertetett költséghatékonyság miatt nagymértékben csökken a pénzügyi kockázatuk. További előny, hogy van „eszköz” a kezükben a nehezen kezelhető ügyfelekkel szemben – pl. a szolgáltatás korlátozása vagy a szolgáltatás felfüggesztése.

#4: Lokalizáció

Kár lenne szépíteni, hogy a hazai felhasználók jelentős része még mindig zavarba jön, ha nem magyar nyelvű anyagokkal szembesül. Konkrét példa: A Kvazar.cloud – mint felhő szolgáltató -magyar nyelvű kezelőfelületet, termékkatalógust és támogatást kínál ügyfeleinek és az ő ügyfeleiknek, ezzel eleve növelve szolgáltatásaik értékét, eladhatóságát. Az ügyfelek ezáltal sokkal komfortosabban és nagyobb biztonságban érzik magukat.

#5: Egyszerű használatbavétel

A Kvazar.cloud viszonteladói “konyhakész” környezetet kapnak, nem kell a támogatással, a számlázással bajlódniuk, magára az üzletre fókuszálhatnak. Az üzleti modell működési jellemzőiből adódóan (pl. automatizmus, önkiszolgáló modul) sokkal kevesebb idő telik el a szolgáltatás megrendelése és a szolgáltatás elindulása között. Külön kiemelendő, hogy a Kvazar.cloud ezen szolgáltatáskatalógusa a viszonteladók részére is kialakítható, így a fentebb sorolt ügyfél élményeket, értékeket a végfelhasználók is megkaphatják!

#6: Rugalmas számlázás

A „szoftver, mint közmű” modellben választható a számlázási periódus. A felhős szolgáltatás informatikai háttere lehetővé teszi, hogy minden vevő a neki leginkább megfelelő módon, havonta, negyedévente, fél évente, vagy évente fizessen. Ráadásul ez a számlázási periódus akár menetközben is módosítható.

#7: Földrajzi korlátok megszűnése

A felhős üzlet nem ismer földrajzi határokat – a hazai piacon bárhonnan bárhova lehet szolgáltatni. Ez nem csak rendkívüli mértékben megnöveli a potenciális piacot, hanem a meglévő ügyfélbázis kiszolgálását is sokkal költséghatékonyabbá teszi, hiszen a technológiának köszönhetően elkerülhetők a fizikai helyváltoztatásból járó idő és költség ráfordítások.

#8: Tervezhetőség, kiszámíthatóság

Mivel a felhős üzlet nem egyszeri eladásról, hanem rendszeres díjfizetésről szól, a korábbinál tervezhetőbbé, kiszámíthatóbbá válik a szolgáltató és viszonteladó bevétele és ezzel együtt a vállalkozás profitja is. A végfelhasználó esetében pedig a vállalkozás többi „rezsi” jellegű költségeinek formáját „veszi fel” az informatika (teljes, vagy részleges mértékben) a vele járó pozitív tulajdonságokkal együtt – pénzügyi kiszámíthatóság és tervezhetőség.

#9: Követhetőség

A már működő szolgáltatások menedzselése egyszerű, jól átlátható függetlenül attól, hogy egy ügyfélről vagy ezer ügyfélről beszélünk. Precízen, igény szerinti részletezéssel nyomon követhető, hogy ki, mikor, milyen szolgáltatást vett igénybe, így nagyon egyszerű bármilyen változtatást végrehajtani. Legyen szó szolgáltatás bővítésről vagy csökkentésről a művelet végrehajtása akár azonnali is lehet, az elszámolás pedig napra pontos.

#10: Cross-sell, upsell

Az üzleti modell karakterisztikája lehetővé teszi, hogy a “központi” vagy „húzó” megoldások mellé a viszonteladó saját-, vagy más gyártóktól származó megoldásokat csomagoljon. Az így létrehozott csomagokkal egyedi kínálattal léphet fel vevői felé, akik ezzel tovább optimalizálhatják az IT infrastruktúrájukat.

#11: Nagyvállalati szintű infrastruktúra

Én még emlékszem azokra az időkre, amikor bizonyos cégméret alatt nem lehetett egyik-másik gyártó szoftvermegoldásaiból megvásárolni a legprofibb változatot. Vagy felhasználószámbeli, vagy pénzbeli korlátozásai voltak, így születtek különböző „starter”, „simple”, „small business” stb. változatok. A felhős szolgáltatás ezt a gyakorlatot is átadta a múltnak, hiszen a viszonteladó a KKV vállalkozások felé is nagyvállalati szintű, rugalmas, de mégis a legmodernebb IT infrastruktúrával léphet fel. Senkit nem érhet többé hátrány árbevétel, létszám, iparág, földrajzi elhelyezkedés miatt!

#12: Fogyasztás alapú elszámolás

A hagyományos közművekkel párhuzamban (víz, gáz stb.) a „szoftver, mint közmű” modellben is létezik a fogyasztás alapú megoldások elszámolása. De nem havonta, negyedévente, évente történő „leolvasással” és korrigálással, hanem napi szinten, vagy akár „élő, egyenes adásban”. Ez például egy tárhely szolgáltatás esetén hatalmas könnyítés és kellemetlen meglepetésektől kíméli meg az ügyfeleket.

 

ÖSSZEFOGLALVA
Ahogyan az emberek TV nézési szokásai változnak a Netflix, az HBO GO és hasonló közmű jellegű szolgáltatás irányába, úgy a vállalkozások működése is egyszerűsíthető, hatékonyabbá tehető a felhő alapú informatikai rendszerek használatával. Viszonteladó partnerünkként pedig lehetőséged adódik úgy pár kattintással kezelni az ügyfeleidet (legyen az 10, 100 vagy 1000), mint ahogy pár kattintással elindítod a Spotify-t és vele a kedvenc zenédet.