A videokonferencia szinte egyik napról a másikra a mindennapi életünk és munkánk részévé vált. Néhány hét alatt kellett alkalmazkodnunk az új valósághoz, amikor egymás otthonát látjuk, kutyákkal, macskákkal és más családtagokkal együtt.

Emberek a világ minden tájáról a technológia segítségével dolgoznak, tanulnak és tartják a kapcsolatot a kollégákkal, a barátokkal és a családdal. A konyhaasztaloktól a kanapéig, a nappaliban berendezett irodától a tanteremmé változó gyerekszobákig – az emberek a Microsoft Teams-re támaszkodnak, hogy dolgozzanak és tanuljanak.

A kis- és nagyvállalkozások egyaránt a Teams-t használják a kritikus feladatok elvégzésére. A sürgősségiek a Teams segítségével kommunikálnak, amikor életek múlnak rajta. Az orvosok és az ápolónők a betegekkel folytatott konzultációra használják, a kutatók pedig különböző kontinenseken működnek együtt a vakcina megtalálása érdekében. A tanárok is a Teams-t vetik be, hogy teljesen új módon tanítsák a hallgatókat. Az emberi kapcsolatok, teljesítmények és ünneplések fontos pillanatai mind online felületre kerültek.

Ebben a megváltozott helyzetben az embereknek tudniuk kell – jobban, mint valaha -, hogy virtuális beszélgetésük privát és biztonságos marad. A Microsoftnál az adatvédelemről és biztonságról soha nem utólag gondolkodunk.
Ez a mi elkötelezettségünk a Te irányodba – nem csak ebben a kihívásokkal teli időszakban, hanem mindig. Így dolgozunk azon, hogy a Microsoft Teams segítségével mindennap kiérdemeljük a bizalmad.

Elkötelezettek vagyunk az adatvédelem és a biztonság mellett
– Jared Spataro, a Microsoft 365 vállalati alelnöke

Adatvédelmi és biztonsági beállításokat biztosítunk a Teams videokonferenciák számára

Különféle adatvédelmi és biztonsági beállításokat kínálunk, amelyek lehetővé teszik, hogy kezeld, ki vehet részt a meetingeken és ki férhet hozzá az értekezleti információkhoz.

  • Eldöntheted, hogy a szervezeten kívülről ki csatlakozhat közvetlenül a megbeszéléshez, és kinek kell várnia az előszobában (lobby), hogy valaki beengedje.
  • Emellett eltávolíthatsz résztvevőket a hívás során, kijelölhetsz „előadókat” és „résztvevőket”.
  • A vendég hozzáféréssel felvehetsz embereket a szervezeteden kívülről, ám továbbra is megtarthatod az adatok feletti kontrollt.
  • A moderálás lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy kinek megengedett tartalmak közzététele és megosztása.
  • Fejlett mesterséges intelligencia (AI) figyeli a csevegéseket a negatív magatartás, például a zaklatás megelőzése érdekében.

Találkozók rögzítésekor minden résztvevő értesítést kap a rögzítés megkezdéséről, és az online résztvevők közvetlenül hozzáférhetnek adatvédelmi értesítőnkhöz. A felvételek csak a híváson résztvevő és a megbeszélésre meghívott személyek számára érhetők el. Emellett a felvételeket egy ellenőrzött tárházban tartjuk, amelyet engedélyek és titkosítás véd.

Tudatosan védjük az adataidat

A Microsoft Teams használatakor az egyik legértékesebb vagyonoddal bízol meg bennünket – a személyes adataiddal. Az adatvédelmi megközelítésünk alapja az elkötelezettségünk, hogy transzparenssé tegyük az adataid gyűjtését, felhasználását és megosztását. Az adatvédelem szem előtt tartása mélyen beépült filozófiánkba, gondolkodásmódunkba és termékfejlesztési irányelveinkbe. Íme az adatvédelemmel kapcsolatos kötelezettségvállalásaink.

  • Soha nem használjuk a Teams adatait hirdetések megjelenítéséhez.
  • A Teams megbeszélésein nem követjük nyomon, hogy a résztvevők figyelnek-e vagy azt, hogy valaki több mindent csinál egyszerre.
  • Az adataid az előfizetésed megszűnése vagy lejárta után törlődnek.
  • Szigorú intézkedéseket teszünk annak érdekében, hogy korlátozott legyen az adataidhoz való hozzáférés, és gondosan meghatározzuk a kormányzati adatkérésekre való válaszadás követelményeit.
  • Bármikor, bármilyen okból hozzáférhetsz saját ügyféladataidhoz.
  • Rendszeres átláthatósági jelentéseket adunk az átláthatósági központban (Transparency Hub), amelyben részletezzük, hogyan reagáltunk a harmadik féltől származó adatok iránti igényekre.

Védjük személyazonosságodat és fiókod adataidat

A többtényezős hitelesítés (MFA), az informatikai rendszergazdád által bekapcsolt szolgáltatás, megvédi felhasználóneved és jelszavad azzal, hogy megköveteli, hogy adj meg egy második ellenőrzési formát személyazonosságod igazolására. Ezt az egyszerű, kétlépcsős azonosítási eljárást manapság széles körben használják fogyasztói alkalmazásokban, beleértve a banki szolgáltatásokat is, hogy megvédjen a támadásoktól, amelyek kihasználják a gyenge vagy ellopott jelszavakat.

Megvédjük adataid a kiberbiztonsági fenyegetésektől

Vezető IT biztonsági szereplőként a Microsoft naponta több mint 8 billió biztonsági jelet dolgoz fel, és ezeket proaktív módon felhasználva megvédünk téged a biztonsági fenyegetésektől. A Teams-ben az adatokat tranzit és nyugalmi helyzetben is titkosítjuk, adataid az adatközpontok biztonságos hálózatában tároljuk, és
biztonságos valósidejű szállítási protokollt (SRTP) használunk videó-, hang- és asztali megosztáshoz.

Több mint 90 szabályozási és ipari szabványt teljesítünk

A globális, nemzeti, regionális és iparágspecifikus előírások betartása érdekében a Teams több mint 90 szabályozási szabványt és törvényt támogat, ideértve a HIPAA-t, a GDPR-t, a FedRAMP-ot, a SOC-ot,
valamint a családi oktatási jogokról és a magánéletről szóló törvényt (FERPA) a hallgatók és a gyermekek biztonsága érdekében. Az ezen ígéretek teljesítésére kifejlesztett funkciókról bővebben a Microsoft Teams adatvédelmi és biztonsági bejegyzésében vagy a Teams termékdokumentációjában olvashatsz. És hogy többet tudj meg minden termékünk biztonságáról, megfeleléséről és adatvédelméről, beleértve a Teams-t is, látogasson el a Microsoft Trust Centerbe.

Nem számít, hogyan használod a Teams-t ebben a rendkívüli időben, hogy kapcsolatba lépj a munka és a magánélet szempontjából számodra legfontosabb emberekkel, elkötelezettek vagyunk a mindennapi tanulás és fejlődés iránt, így azért dolgozunk, hogy minden beszélgetésed privát és biztonságos maradhasson.